Home » Cikkek » A párkapcsolat is gyász

A párkapcsolat is gyász

11:54 de. okt 12, 2013 3315

A párkapcsolat is gyász, de mi fáj jobban, a szeretetet elveszíteni vagy a megalázottságot lenyelni

Lehet, hogy nem erre válaszoltam, de ez is sorra kerül. Csak szeretném felvezetni a sarokpontok által. 🙂
 
 

“Alapvetően minden ember jó és jó is akar lenni. Ennek a bizonyítására megy el mindannyiunk rengeteg energiája.
 
Amikor egy kapcsolatban vitás helyzetek alakulnak ki, annak több oka van.
 

Az egyik ilyen ok a figyelem hiánya.
 

A figyelem alatt azt értem, amikor teljes odaadással, minden feljövő gondolat nélkül hallgatjuk a másik embert.
 
Csendben. A válaszadás kényszere nélkül. A válaszadás ténye nélkül.
 
Figyeljük azt, amit mond, cselekszik, kér.
 
 

Legyen a két szereplő Béla és Judit.

A figyelmünk ott hagyja el a Bélát, amikor annak, beszéde közben el kezdünk válaszolgatni.
 
S mivel a figyelem hiánya miatt az Béla úgy érzi, nem hallgatják meg, jellemzően felemeli a hangját.
 
Erre Judit is hasonlóképpen reagál, és előbb-utóbb ő is felemeli a hangját.
 
Hiszen hallhatóvá, láthatóvá akarnak válni ott, ahol ezt nem élik meg.
 
Mindeközben alapvetően mindegyikük jó. Ez nem változik a vitával, csak már nem látható.
 
 

Hamarosan eljutnak arra a pontra, amikor mind Béla, mind Judit egymás fejéhez vágja, hogy te nem figyelsz rám, nem is hallod, amit mondok.
 
 

Mindegyiknek igaza van.

 
 
A figyelmünk akkor adjuk meg Bélának, amikor ő beszél és mi nem reagálunk. Nem kezdjük el bizonygatni, hogy hülye, félreértett adott szituációkat, nem is úgy volt, nem is azt mondtam, stb.
 
Hiszen ebben az esetben már saját elménk válaszaira figyelünk és nem Béla megéléseire, nézőpontjaira, tapasztalataira.
 
Amikor Bélára figyelünk, akkor nem hagyjuk, hogy a megjelenő gondolatok elkerüljék a figyelmünk.

 

Ha megadjuk egymásnak ezt a figyelmi időt, mi is meg fogjuk kapni azt a másik féltől.

 

Hasznos lehet még vitás helyzetekben is, évek óta hordott sérelmeknél megbeszélni egymással, hogy üljünk le, mondd el mi bánt, én figyelek Rád. Nem fogok közbeszólni, nem fogok kérdezni. Azt fogom figyelni, amit mondasz és elfogadom, hogy Te ezt aszerint élted, éled meg, ahogy nekem elmeséled.
 
Amikor végeztél a mondandóddal, jelezd felém és én is elmondom, hogy mindezen szituációkat én hogy éltem meg. Kérlek Te is figyelj rám. Azt figyeld, hogy nekem mindez mit jelentett, hogy éltem meg, milyen érzelmeket okozott.
 
 

Egyezzünk meg, hogy nem kezdjük el felülírni, bizonygatni, hogy a másik nem azt élte meg, nem is az a tapasztalása, mert ez eleve nem igaz.
 

Ha képesek vagyunk eszerint figyelmet szentelni párunknak, kapcsolatainknak könnyen rendeződhetnek a vitás helyzetek.

 

Engedd el a válaszaid, s meglátod Te is olyan figyelemben részesülsz, amit eddig talán még nem éltél meg sohasem.

 

A másik ok nem független a figyelem hiányától, vele kéz a kézben jár.
 
A következő bejegyzésben írok erről.”
 
 

Itt egy példa:

 
 
Béla: tudod Judit nem szoktam csapkodni az ajtót. Tudom, hogy nem szereted, amikor hangos robajjal bevágódik. Azaz igazság, hogy én sem. Tegnap, amikor ismét becsapódott az ajtó, éppen tele volt mindkét kezem, huzat volt és még mielőtt bármit mondhattam volna, hogy tudom, ne haragudj, huzat, te már üvöltöttél velem.
 
Nagyon figyelek az ajtókra és 100-ból ha kétszer becsapódik. Hidd el én sem szeretem. Mégis előfordul. Szeretném, ha tudnád, hogy nem direkt csinálom. Valójában már görcsöl a gyomrom, amikor egy ajtóhoz közeledek. A virág volt a kezemben neked, amire tényleg jobban figyeltem, mint az ajtóra. Örömmel jöttem, de te még nem is láttad, hogy mivel érkeztem már leüvöltötted a fejem.
 
 
Judit: Minden ajtóbecsapódásnál összerezzenek. Neked fogalmad sincs, hogy gyerekkoromban mennyit kellett hallgatnom mindezt. Minden ilyen esetben ez az emlék élénkül fel és valójában nem tudom hogyan kezelni.
 
Nem tudtam, hogy ennyire figyelsz az ajtókra. Ezt köszönöm.
 
Nekem egy kirobbanó vita nyitószopránját jelenti, hiszen ezt szoktam meg még a múltban.
 
Számomra rettenetes hallani mindezt újra és újra.
 
És ilyenkor már nem látom a virágot sem, csak a rettegés és a félelem, ami bennem van.
 
Elfogadva és nem felülírva, hogy de tudod, hogy én nem bántalak.
 
Elfogadva és nem felülírva, hogy de te is biztosan bántani fogsz előbb-utóbb.
 

Comments are closed.