Sárai Hilda

Hilda_20135 éves korom óta foglalkozom a gyógyítás elérhető formáival. Azzal, ami gyógyulást hoz. Azzal, ami nem rendszeres visszajárást, kezelést igényel, hanem megadja a gyógyulást.
 
Dolgoztam kórházban, újraélesztettem kicsit és nagyot és fogtam a halálba átlépők kezét, hiszen egyikük sem akart egyedül lenni a pillanatban.
 
A haldoklókat és újraélesztetteket rendre megkérdeztem már tizenévesen is, hogy mi az élet, mit tenne másképp, ha van ilyen, és mi az egész itt létünk értelme. Egy kérdést azonban mindenkinek feltettem: Megérte?
 
 
Az üzleti életben, multiknál is dolgozva tett látogatásom után jó néhány spirituális tanba is betekintettem.
 
Foglalkoztam gyermekek fejlesztésével, az idegrendszer fejlődésünkre ható kutatásával.
 
 
Jártam gyalog Európát, néha megállva és élve adott országban. Vitorláztam a Földközi tengeren, másztam a Pireneusok falait.
 

Egész életemben az öröm és tapasztalás az elengedés által valósult meg.

 
 
Egy nagyon elfogadó és elengedést tanító környezetben nőttem fel.
 
Mindezeket a tapasztalatokat tanítom az elengedés gyakorlatok során.
 

  • Hogy vitorlázhatsz hetekig a tengeren, ha se pénzed nincs, se kenyered, pláne vitorlás hajód…
  • Hogy élhetsz meg egy idegen országban, amelynek még a nyelvét sem beszéled….
  • Hogy teremtethetsz meg magadnak bármit, amiről szólnak a tanok, mit is jelent mindez a te valóságodban.

 
 
Minden egy döntéssel kezdődik. Minden.
 

Te hogy döntesz?

  
Kezedbe veszed életed hajójának kormányát vagy inkább hánykolódsz a hullámokon…
 
Bárhogy is döntesz, a te döntésed.

Amivel hozzám fordulnak emberek:

  
Kapcsolatteremtő gyógyítás: a teljes energiaspektrum, információ és fény áradása. DNS regenerációval hozva azonnali gyógyulást a legtöbb esetben.
 
Kapcsolatteremtés: életpályára állít. Egyszeri történet az ember életében. Eltűnik minden, mi felesleges, mi nem a te dolgod, és marad, ami a tied. Az egészség, kapcsolatok, pénz, anyagi világ szintjén.
 
Mátrix Energetika: azonnali változást hozhat életed azonnali megváltozatására.
 
Elfogadás gyakorlat: Amikor hagyod, hogy áramoljon az élet.
 
Minden eredője, az alfa és az omega. Maga kulcs a végtelenhez. Elfogadod?! 🙂
 
A gyakorlat híve vagyok. Azt adom át neked. Az elméleteket bárhol elolvashatod. A hogyant, amit keresel, bátran bízd rá az Univerzumra. Hogy miként tegyed, ezt mutatom meg neked.